HÍRLEVÉL/2.

Optikai és elektromágneses sugárzás bejelentési kötelezettség

A munkáltatók jelentős részének a figyelmét elkerülte, hogy a munkavállalókat érő mesterséges optikai sugárzás expozícióra vonatkozó minimális egészségi és biztonsági követelményekről szóló 22/2010. (V. 7.) EüM rendelet 10/A. § (1) értelmében az olyan optikai sugárzást kibocsátó berendezés üzembe helyezését, amelynek ipari vagy egészségügy tevékenységre történő használata során a munkavállalót éri az 1. vagy a 2, mellékletben meghatározott határérték 75 %-át meghaladó expozíció érheti, a munkáltató köteles bejelenteni a telephely szerinti sugár-egészségügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalnak.

Ugyancsak foglalkozni kell a fizikai tényező (elektromágneses terek) hatásának kitett munkavállalókra vonatkozó minimális egészségi és biztonsági követelményekről szóló 33/2016. (XI. 29.) EMMI rendelettel is, melynek 9. § (1) bekezdése értelében a munkáltató a telephely szerint illetékes kormányhivatalnak az OTH által működtetett elektronikus rendszeren keresztül köteles bejelentést tenni az ipari vagy egészségügyi tevékenység során használt olyan elektromos, mágneses vagy elektromágneses teret kibocsátó berendezés esetén is, amelynél a munkavállalót a 2. vagy a 3. mellékletben meghatározott beavatkozási szint 20 %-át elérő, vagy azt meghaladó expozíció érheti.

A bejelentési kötelezettség mindkét fenti esetben az ún. NIS (nem-ionizáló sugárforrások nyilvántartása) bejelentő rendszerben teljesítendő, mely elérhető az ÁNTSZ oldalán. A használathoz regisztrálni kell, melynek menetére ugyanitt tájékoztató anyag is elérhető. Megnézem az oldalt>>>

A témával kapcsolatosan kidolgozott dokumentációs csomagok találhatók: Érdekel>>>

Lefogyhatunk, ha az ülőmunkát állva végezzük

Amerikai kardiológusok kiszámolták mennyit fogyhatunk 10 év alatt, ha az eddig ülve végzett munkát, ezután állva végezzük el. Állva ugyanis percenként 0,15 kalóriával többet égetünk el, mint ülve – írja a hirado.hu oldal. Érdekel>>>

100 ezer dolgozó kaphatna ingyenes védőoltást influenza ellen

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a megbetegedések megelőzésének fontosságára hívta fel a figyelmet. Ingyenes influenza elleni oltást adnának azoknak az állami alkalmazottaknak, akik kiemelt közszolgáltatásokat látnak el – írja az MTI. Érdekel>>>

A dolgozók egészségét és közérzetét is javítják hamarosan a hazai irodaházak

Egy irodai dolgozó, karrierje során közel 50 ezer órát ül a munkahelyén. A technológia eszközök használata és az ülőmunka számos egészségügyi probléma forrása lehet, ezért a legmodernebb irodák fejlesztését a munkatársak egészségének és közérzetének javítása határozza meg az elkövetkező évtizedben. Megnézem>>>

Teljesen eliminálja az új terápia a tumort és az áttéteket

A Stanford Egyetem kutatói olyan új daganatellenes kezelést fejlesztettek ki, amely segítségével állatkísérletekben még a távoli metasztázisokat is sikerült eliminálni. Az új terápiás eljárás lényege a T-sejtek aktiválása a tumor belsejében, és már folyamatban van a klinikai vizsgálat szervezése, amelyben limfómás betegek fognak részt venni. Megnézem>>>


Túl sok (az el nem számolt) túlóra?

A munkaerő-hiány, vagy a nem tervezett hiányzások miatt ugyancsak megugorhat a munkavállaló teljesített munkaideje, amelyet az ellenőrzési tapasztalatok alapján a munkáltatók olykor nem, vagy csak késedelemmel fizetnek ki. Áttekintjük, miért fontos a rendkívüli munkaidő határidőben történő elszámolása, és milyen munkajogi eszközei lehetnek a túlzottan megugró túlórák elkerülésének.  Megnézem>>>

Kategória: Hírlevél | A közvetlen link.